Rusvai Miklós: jövő héten tetőzhet az ötödik hullám Magyarországon
Rusvai Miklós az RTL Híradónak adott nyilatkozatban beszélt arról, hogy akár már jövő héten tetőzhet az omikron-hullám itthon.
Rusvai Miklós az RTL Híradónak adott nyilatkozatban beszélt arról, hogy akár már jövő héten tetőzhet az omikron-hullám itthon.
Az omikron-variáns által okozott ötödik járványhullám esetszámai már a harmadik héten meghaladták heti átlagban a delta járványhullám decemberi csúcsát. Vattay Gábor járványmodellező az elmúlt hét adatai alapján azt vizsgálta meg, hogy mikor fog tetőzni a mostani hullám.
A mai napon az új fertőzöttek 7 napos mozgóátlaga olyan magasra emelkedett, ahol a járvány 2020-as kitörése óta sosem volt eddig.
15 957 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 65 beteg. 2674 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 201-en vannak lélegeztetőgépen - tájékoztatott a kormányzati koronavírus-portál. A beoltottak száma 6 329 185 fő, közülük 6 073 498 fő már a második, 3 457 497 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást - számol be az Infostart.
Magyarországon még minden jel szerint hátra van az ötödik-hullám csúcsa, ez igaz Európa több országára is. Itthon az oktatás is egyre nehezebben küzd meg a felfutó esetszámokkal, sok helyen sorra zárják be az osztályokat. A WHo szerint még messze a koronavírus-járvány vége, jönnek majd az újabb variánsook. A koronavírus-járványról szóló híreinket szerdán ebben a cikkünkben gyűjtjük össze.
Az elmúlt 24 órában 6851 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon a kedd reggeli jelentés szerint, ami duplája az egy héttel ezelőtti adatnak. A fertőzéssel összefüggésben elhunyt 94 beteg, ez egy hét alatt 36%-os növekedésnek felel meg. A friss adatok alapján azt mondhatjuk, hogy az omikron-járványhullám - mivel egész Európában nálunk a leglazábbak a védelmi intézkedések - új lendülettel terjed az országban, feltételezhetően több hazai régióban is beindult a fertőzés gyors terjedése. Ami pedig nagyon elgondolkodtató: már most negatív fordulat következett be a halálozásokban és a kórházban ápolt betegek száma is emelkedésnek indult. Közben a mintavételek pozitivitási rátája már most meghaladja a negyedik hullámban látott értéket.
Egyre több olyan szakirodalmi adat jut el hozzánk, ami arra utal, hogy az omikron klinikai lefolyása lényegesen enyhébb - mondta Kásler Miklós az Életközelben című legújabb videójában. Az emberi erőforrások minisztere az interjúban beszélt a koronavírus mutációjáról, a negyedik oltásról, és a gyógyszerellátásról is.
Nagyon sok lesz a fertőzött, szerintem több, mint bármelyik eddigi hullámnál, 15 ezernél is magasabb lehet a napi fertőzöttszám, ennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy ez lesz a legsúlyosabb járvány - jelentette ki Rusvai Miklós a Mandinernek adott interjúban.
Oroszi Beatrix, Jakab Ferenc, Szekanecz Zoltán voltak a vendégek a KOVIDők nevű Facebook oldal eseményén, ahol kifejtették véleményüket a koronavírus-járvány újabb hullámról, a várható trendekről, a negyedik oltásról és kiemelten az omikron variánsról. Ez a variáns futótűzként terjed, 2022 első hetében gyakorlatilag az egész országra kiterjedt, minden megyében nő a fertőzések száma. A fertőzés számos szektorban okozhat ellátási problémákat, ezért a szakértők szerint a járvány leküzdésében jelentős szerepe van a társadalmi felelősségvállalásnak és összefogásnak.
Az omikron-variáns dominánssá vált Magyarországon, és a gyors terjedés miatt nagyon hamar 10 ezer környékére nőttek az esetszámok. A jelenség nem egyedi, Európa több országában új csúcsra nőttek a görbék. Van azonban egy markáns különbség Magyarország és a többi ország között: idehaza nem döntöttek szigorításról, míg a többi ország a variáns megjelenésekor korlátozásokat vezetett be. Végeredményben immár messze Magyarországon a leglazábbak a korlátozások az egész EU-ban. A lazaság mögött nagyrészt az a vélekedés állhat, hogy az omikron-hullám nem okoz majd olyan jelentős kórházi terhelést, mint a korábbi variánsok – néhány héten belül eldől, hogy a várakozás beigazolódik-e.
Kevesebben kerülnek kórházba az új omikron variáns miatt, az intenzív osztályon ápoltak száma nem fog olyan mértékben növekedni, mint az esetszámok - vélekedett a Mandinernek adott interjújában Szlávik János infektológus, aki szerint semmi garancia arra, hogy ne jönne egy másik variáns, ami messze nem lesz ilyen jóindulatú.
Nagyon rövid idő alatt bekövetkezett az, amit a szakértők vártak: az omikron variáns miatt év elején elindult ötödik járványhullám Budapesten már olyan méreteket öltött az új esetszámok tekintetében, ami korábban csak egyszer fordult elő.
Az omikron-variáns miatt minden korábbinál többen fognak kórházba kerülni Magyarországon – mondta Vattay Gábor az RTL.hu-nak.
Az omikron variáns miatt új oldalát kell megismernünk idehaza is a koronavírus-járványnak. A múlt héten példátlan sebességgel berobbanó ötödik hullám sokkal több új fertőzöttet hoz majd el, mint a korábbi hullámok, közben az új vírusváltozat kevésbé súlyos lefolyása és a nemzetközi példák alapján egyelőre bizakodóak lehetünk a kórházak terhelésével kapcsolatban (de korai lenne még ezt elkiabálni). A sokkal több - nem súlyos - beteg ugyanakkor egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén eddig nem tapasztalt következményekkel járna az országra nézve: dolgozók százezrei eshetnek ki a munkából fertőzés, karantén, iskolai korlátozások, vagy egész egyszerűen logisztikai fennakadások miatt. Egy ilyen helyzet pedig alapvetően befolyásolhatja a gazdasági szereplők működését és ezen keresztül a gazdaság idei teljesítményét is.
Az elmúlt két hétben nagy mértékben felgyorsult a koronavírus terjedésének üteme Európában, amelyet jórészt az omikron variáns által okozott fertőzések felfutása okozott. Az emelkedő esetszámok miatt egyre több ország kényszerül járványügyi intézkedéseinek szigorítására. A magas fertőzésszámból adódóan azonban félő, hogy az új variáns komoly fennakadásokat okozhat az egészségügy és a hétköznapi élet terén is. Éppen ezért az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ javaslata szerint lazítani kellene a jelenleg érvényben lévő karanténszabályokon. A védekezés szigora és a kötelező oltások ellen tüntetések is voltak szombaton például Németországban, illetve Ausztriában. A világon mintegy 303 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig közelíti az 5,48 milliót a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát - tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt.
Az elmúlt napok hazai járványügyi folyamatai alapján most már hivatalosan is kimondták: megindult az ötödik hullám Magyarországon. Az országon belül a legmeredekebb járványgörbét továbbra is a fővárosban látjuk, és szembetűnő, hogy a budapesti terjedés üteme gyorsabb is, mint a korábbi hullámokban. Ez nem véletlen: a rendkívüli mértékben fertőzőképes omikron variáns itt jelenhetett meg először a magas népsűrűség miatt, és információk szerint már december utolsó hetében a fiatalok körében terjedt a koronavírus új változata.
Az új évre határozottan megérkezett az ötödik hullám Magyarországra, az omikron variáns berobbanása miatt. Ezzel azt is kijelenthetjük, hogy bekövetkezett, amitől a járványügyi szakértők tartottak: hasonlóan a 2. hullám utáni időszakhoz, a 4. járványhullám után sem tud alacsony szinten nyugvópontra jutni a járvány idehaza, és ami kifejezetten kellemetlen: úgy tűnik, az egészségügyi ellátórendszer terhelése is magas szinten ragad és innen fog tovább emelkedni. A kérdés csak az, milyen tempóban és meddig.
Ma 6524 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 282 957 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101 beteg, így az elhunytak száma 39 780 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.